Gyerek a kiadóban

Ugyanilyen felejthetetlenek azok az alkalmak, amikor a gyermektelen kollégák hisztérikus sietséggel hagyták el a kiadót: jön a Mikulás! A Mikulás mindig ugyanolyan volt, mert hiszen Géher István mindig ugyanabban a jelmezben találkozott a kiadói gyerekekkel. És gyerek volt bőven, akkor még nagyüzem volt az Európa, száznál is többen dolgoztak benne, raktárostól igazgatóig, és kevés kivételtől eltekintve mindnek volt gyereke vagy unokája. Szóval tele volt a könyvtár üveges szemű felnőttel és izgatottan zsizsegő gyerekkel. Megérkezett a Mikulás, a nagykönyvében megnézte, hogy melyik gyerek hogyan viselkedett abban az évben, kiosztotta a zacskókat, és két óra kemény munka után kicsit hervadtan távozott. Mindeközben mi, az ábécé első felében szereplő gyerekek, akik már megkaptuk az ajándékot, és túl voltunk az apró műsorszámon, amivel felléptünk (én a húgommal éveken keresztül a Hunyadi László híres kórusával: „Meghalt a cselszövő…” – lehet, hogy nem volt az alkalomhoz illő, de mi nagyon élveztük), tehát az A–L kezdőbetűjű gyerekek a szerkesztőségekben tomboltunk. Üvöltve végigrohantunk a folyosón, majd az erkélyen vissza. Ehhez fel kell idézni a Kossuth téri alaprajzot. A kiadó a Kossuth tér 13–15. teljes ötödik emeletét foglalta el. Ha háttal állunk az Országháznak, ez a bal szélső épület a téren. Ha felnézünk, látszik, hogy az ötödik emeleten kőbalusztrád fut végig a tér felőli oldalon. Hát ott futottunk mi. Másfél gyerek szélességű erkélysor, erre nyílt egy csomó szerkesztőség erkélyajtaja. Akik ezekben a szerkesztőségekben dolgoztak, azok vagy bezárták az erkélyajtót, vagy szülők voltak, vagy Istennek ajánlották lelküket. Csak az igazgatói iroda volt tiltott terület, és ezt tudomásul is vettük.

Ó, a szerkesztőségek… az orosz, a népi demokratikus, az újlatin, az angolszász, a Helikon, ahol apám is ült, meg a többi… a vad frappcsaták… az újlatin szerkesztőségben ugyanis villámsakkot játszottak munkaidő után, ezt hívták a kiadói szlengben frappnak. Volt két sakkóra, ezeket öt percre állították, és kezdődhetett a viadal. Óriási üvöltések kíséretében csapkodták a sakkozók az órákat, és megengedett volt az ellenfél kizökkentésére irányuló kísérletek megannyi válfaja. Ehhez rendszerint klasszikus idézeteket használtak, esetleg bibliai verseket. Egy eszmélő gyereknek, a szocialista iskolarendszer mellett, ez reveláció volt.

Így nőttem fel a magyar irodalom kebelében.