Nincs engedélyezve a javascript.
Hogyan meséljünk felnőtteknek?

Hogyan meséljünk felnőtteknek?

március 31.
Miranda July: Az első rosszfiú
Európa Könyvkiadó
Megnézem

Miranda July írásaival először „Az úszócsapat” című novellája kapcsán találkoztam, ebben egy fiatal lány a saját albérletében, lavórban tanít úszni időseket. Hol a lábtempó, hol a kartempó számára készíti oda a lavór vizet. Ez a fajta humor rögtön megnyert magának. 2007-ben megjelent, Frank O’Connor-díjjal honorált novelláskötetében egy sor hasonló kaliberű, meredek ötlet található. Miranda July filmesként és stand up komikusként is nevet szerzett, mire Az első rosszfiú címen 2015-ben megjelentette első regényét. Már a novelláskötet több írása is hasonló témákkal foglalkozott, mint amelyek regényében előtérbe kerülnek: szingliség, a kényszerneurózis jelei a hétköznapokban, gyermekvállalás, intimitás, a szeretet pótszerei. „Hogyan meséljünk gyerekeknek?” című történetében egy labilis, egyedülálló nő épít fel évtizedeken át tartó fantazmát egy régi szeretőjének gyermeke köré. Regényébe gyakorlatilag változatlanul emeli át ugyanezt a tragikomikus és hihetetlenül izgalmas, hiszékeny, naiv, mégis paranoiás női karaktert.

Az ember gyakorlatilag mindent be tud mesélni magának, ez Miranda July tézise, és írásaiban remekül mutatja be az úgymond felnőtt társadalom végérvényes tehetetlenségét, infantilizálódását. A novelláskötetében megjelent, „Mon Plaisir” című történet egy szakítást mesél el. Ennek a novellának ugyancsak a tehetetlenség a témája. A férfi és a nő, akik eredetileg egy pár voltak, nem konfliktusok miatt távolodnak el egymástól, hanem szimplán csak elhalnak a közöttük levő kötelékek. Lakótársakká változnak, akik kívülről figyelik egymás szokásait, és már a hűtőben is külön polcot használnak. A történet végére teljesen elcsökevényesedik a hajdani kapocs, amelyet egy ültetőlapát szimbolizál. Erre a lapátra egyikük sem ismer rá sajátjaként, ezért tanácstalanul adogatják egymásnak.

Az első rosszfiú azonban túllép e novellákon, szélesebb keretben mutatja be a kaliforniai életmód tipikus összetevőit: pszichológus, sőt kromaterapeuta, önkéntes munka részmunkaidőben, a nők érdekvédelméről a testedzésre átnyergelt alapítványnál, kertész stb. A tehetetlenség ebben a sztoriban is kulcsmozzanat: Clee, a húsz év körüli lány azért köt ki a negyvenes szingli Cheryl lakásában, mert senki nem tudja kezelni az erőszakosságát, neveletlenségét – legkevésbé a szülei. Mindenki továbbpasszolja, Cheryl azonban ehhez is ügyetlen. És amikor Clee beköltözik, nyilvánvalóvá teszi, hogy addig marad, ameddig csak akar; Cheryl, konfliktuskerülő attitűdje miatt egyszerűen képtelen arra, hogy kitegye a lányt a lakásából. A kaliforniai kertvárosra jellemző életvitel éppenséggel úgy lett kitalálva, hogy az embernek ne kelljen megélnie az érzéseit. Az érzések csak kényszerhelyzetekben válnak láthatóvá, és a két idegen nő közös gyermekvállalása éppen ilyen. Cheryl, ha rá lenne bízva, soha nem barátkozna Cleevel, és ez fordítva is igaz. Egymásrautaltságukban, egy fedél alá szorulva azonban kiderül, képesek rá, hogy megszeressék egymást. Mindketten olyan elfojtásokkal élnek, hogy saját szimpátiájukat sem tudatosan élik meg.

Clee ösztönlény, egyáltalán nem reflektál se a világ dolgaira, se önmagára. Vele ellentétben Cheryl viszont folyton agyal, mindent túlbonyolít, mégis nagyon keveset tud önmagáról. Honnan származik az önismeret? Hogyan élhetünk úgy, hogy tisztába kerüljünk azzal, mi a jó nekünk? Miranda July szokatlan és tabumentes, de nagyon jól sikerült története ezekre a kérdésekre is válaszokat kínál.

Berta Ádám
Az Európa Könyvkiadó szerkesztője