Nincs engedélyezve a javascript.
Meghallgatott imák
Meghallgatott imák
április 6.
Truman Capote: Pille a lángban
Európa Könyvkiadó
Megnézem

Mindig tudtam, hogy óvatosnak kell lenni, ha imádkozik valamiért az ember: még megkapja. Elégedetten fedeztem föl, hogy Truman Capote is ugyanígy gondolta. Nagy szellemek, ha találkoznak, ugyebár. És Capote szellemével szívesen találkozom, mindig kedveltem a humorát és a tehetségét.

1982-ben nagyon irigyeltem Gy. Horváth Lászlót, aki az utolsó novelláskötetet szerkesztette. Egész pontosan az ő neve szerepel a kötetben, de mivel senki sem szerkesztheti nyomdakészre saját magát, Osztovits Levente is besegített (a kötet harmadik fordítója Bart István volt). A Mozart és a kaméleonok fordítóit kevésbé irigyeltem, mert úgy gondoltam, Capote-t fordítani szívás. Ez a véleményem a Pille a lángban szerkesztése során sem változott.

A kötet angol címe egyszerűen The Early Stories of Truman Capote: ügyes megoldás, rögtön a szerző neve is benne van. És az elvárásokat is szépen meghatározza: korai novellák, senki se számítson a Hidegvérrel színvonalára. És valóban: ezek egy kamasz zseni tollpróbái. De ha a kamasz zseni következő, már könyv alakban, nem magazinban megjelenő alkotása a Más hangok, más szobák, akkor ez a tizennégy elbeszélés sem az átlagos írogató tizenéves műve. Természetesen megvan a kötelező szentimentális, szívszakasztó szerelem („Ha elfeledlek egyszer”), de átdereng rajta az Álom luxuskivitelben keserűsége. Megvan a beilleszkedési nehézségekkel küzdő gyerek az iskolában („Hilda”, „Louise”), de a legkevésbé sem szokványos befejezéssel. És megvannak az amerikai dél jellegzetes figurái („Miss Belle Rankin”, „A Malombolt”, „Pille a lángban”), gyakran érzelgősen, de időnként már kíméletlenül tiszta szemmel látva.

A magyar télből átrándulni az USA déli felébe különleges érzés volt. Virágzó japán kaméliafák alatt lesni egy öregasszonyt. Egy kisfiút és egy drótszőrű terriert figyelni a parkban ősszel. Látni, hogy boldogul egy fiatal néger nő északon, ahol „emberhez méltó életet” lehet élni. És elgondolni, hogy amikor Capote ezeket a novellákat írta, vele egyidős apám mennyire más élményeket szerzett itt, Európa közepén, 1944-től kezdve.

A fordító nevében nem tudok beszélni… de azt láttam, hogy ugyan a nagy név miatt vállalta el, és kezdetben küszködött vele rendesen, a végére ugyanúgy beleszeretett az elbeszélésekbe, mint a Mozart és a kaméleonok idején. Én pedig lecsaptam a szerkesztésre. Capote eddig csak olvasmányélmény volt nekem, de most a kezembe kaparinthattam a nyers szöveget. Boldogan méláztam azon, hogy egy-egy szónak mi a legjobb magyar megfelelője, az-e, amit a fordító használ, vagy az, ami nekem jutott eszembe. Megnyugtathatok mindenkit, az esetek kilencvenkilenc százalékában az előbbi. De az az egy százalék… azért lettem szerkesztő. És boldog vagyok, hogy Capote és Gy. Horváth László mellett kiélhettem magam.

Katona Ágnes
az Európa Könyvkiadó szerkesztője