SZÍVCSERE

Kattintson ide a könyv adatainak megtekintéséhez!

Tony Parsons: Még egy esély

A negyvenhét éves George Bailey nem az a rendőr, amilyennel manapság tele vannak az akciófilmek. Nem jeleskedik sem a küzdősportokban, sem a céllövészetben, sem az autóvezetésben, de még a bűnözők kézrekerítésében sincsenek különösebb érdemei. Egy nímand, egy lenézni való kispályás egy angol rendőrkapitányságon. Szobacica, Büfékapitány, Fényes seggű, Szobainas, Egyenruhatartó, Gomba, Lábatlan... – ilyesfélének nevezik kollégái, akárcsak a többi olyan rendőrt, aki legfeljebb akkor hagyja el íróasztalát, amikor hazaindul.

A sikertelen és mellőzött Bailey legfeljebb akkor tudja felhívni magára a figyelmet, ha időnként a reggeli csúcsforgalomban úgy viheti munkába a feleségét, Larát, hogy bekapcsolja a rendőrautóban a megkülönböztetett jelzést.

Öröklött szívbetegsége az oka annak, hogy az íróasztalához van bilincselve.

Ezért okoz nagy örömet számára, amikor egykori járőrtársa felajánlja neki, hogy vele tarthat a városba, ha akar. Nem vár rájuk semmilyen veszélyes akció, csak néhány jelentéktelen rutinfeladat.

Ám ahogy az lenni szokott, ezúttal is a legártatlanabbnak ígérkező helyzetből keletkezik a tragédia: amikor egy bűnöző fegyvert fog rájuk, Bailey szívrohamot kap. Magához tér, de szívátültetést kell rajta végrehajtani. Mesebeli gyorsasággal kap új szívet, mintha várólista nem is létezne, mert éppen akkor hal meg egy megfelelő donor. És ezzel George Bailey kap még egy esélyt a sorstól.

Új ketyegőjével elkezd járni egy olyan csoportterápiára, amelyben csupa szervátültetésen átesett vesz részt, akik hihetetlen tapasztalatokról számolnak be. Egy nő például, aki egy férfi szívét kapta meg, egyszer csak elkezdett fiúsan járni, telhetetlen étvágyú lesz és állandóan sörözhetnékje támad. Még csattanós beszólásai is ugyanazok, mint a szív egykori tulajdonosáé.

Egy tizenöt éves ausztrál lánynak a májátültetés után megváltozik a vércsoportja.

Egy hétéves kislányt, aki egy meggyilkolt kisgyerek szívét kapta meg, rémálmok kezdik gyötörni.

Egy nő, akinek azelőtt tériszonya volt, hegymászó lesz.

Bailey megtudja: több száz, talán több ezer olyan ember van szerte a világon, akik állítják, mások lettek a szervátültetés után, mint akik korábban voltak. Van rá magyarázat? Egy kérdés talán: „Ha van egy kardod, és azon kicseréled először a pengét, aztán a markolatot, akkor utána tényleg ugyanaz a kard marad-e?”

A regény rendőr főszereplőjét is foglalkoztatni kezdi, vajon ki lehetett a donorja, különösen azok után, hogy viselkedésében hatalmas változások mennek végbe.

Például nem szondáztatja meg többé a buliból hajnaltájt hazaérkező fiát, megszabadul korábbi rossz tulajdonságaitól, nyitottabb és barátibb lesz a kapcsolata mindenkivel, a feleségével is sokkal megértőbb és gyengédebb, mint annak előtte, bár az asszony enyhén szólva is meghökken férje frissen támadt kamaszosan szertelen szexuális érdeklődésén.

Egy szó, mint száz, más emberré válik, de nem olyanná, amilyennek egy jó apának lennie kellene.

Álmodozik, méterekkel a föld fölött jár. „Kerouacra és Cassadyre gondoltam, amint átszelik egész Mexikót, egy percet sem aggódva azon, hogy esetleg felkenődnek a szélvédőre. Az Úton ban senki sem kapcsolja be a biztonsági övet. Senki sem aggódik a lakáshitele miatt. És senki sem izgul a magánnyugdíj-pénztára miatt.

Mert vannak olyan pillanatok az életben, amikor meg sem fordul a fejedben, hogy bajod is eshet. A szabadságérzés elillanó percei, amikor halhatatlannak hiszed magad. Amikor tudod, hogy a világon semmi sem árthat neked. És ez, gondoltam magamban, a legjobb dolog az életben...”

Bailey számára azonban nem egyszerű dolog utánajárni, ki volt új szívének előző tulajdonosa, ugyanis a kórházak nem szívesen adnak ki ilyen információt, ő meg, miután előzőleg sem jeleskedett a nyomozások terén, csak arra a következtetésre jutott, hogy a feladattal magánnyomozót kell megbíznia.

Nem könnyen, de csak kiderül: George Bailey rendőr donorja egy elhunyt bűnöző, aki bár élete során nagyon durva dolgokat művelt, mégsem ítélhető el feketén-fehéren, mert kettős lelkű volt, sok emberen önzetlenül segített, olyanokon is, akiket nem is ismert.

És George Bailey-nek el kell döntenie, hogy örüljön-e egy ilyen ember szívének. Amikor a temetőben felkeresni a sírt, amelyben donorja örök álmát alussza, a drámai szembenézés után rájön, hálásnak kell lennie, mert végre tudja, mit kell tennie ahhoz, hogy jó férj, jó apa és jó rendőr legyen.

Szentimentális a történet? Bizony, az is. De az isten szerelmére, milyen legyen egy történet, amelyik a szívről szól.

( B. L., Könyvjelző, 2011. október)