EGY PÁPAIVADÉK PÁLYAFUTÁSA

Kattintson ide a könyv adatainak megtekintéséhez!

Maria Bellonci: Lucrezia Borgia

Lucrezia Borgia – egy gyűlölt pápa leánya – festők, történetírók, színpadi szerzők, filmrendezők máig kedvelt alakja. Hálás téma: sokat vitatott, irigyelt, gúnyolt, talányos női élet és sors; hataloméhes, vérfertőző, méregkeverő família. Nagypolitika és kicsinyeskedés, képmutatás, rejtélyes gyilkosságok, alattomosan megszellőztetett hálószobatitkok. A széltében-hosszában keringő mendemondák közt a humanista költő, Jacopo Sannazzaro vitriolos sírfelirata hordozza a legsötétebb gyanút, amely egész életében – és halála után több száz évvel is – árnyékként vetült és vetül az Itália-szerte híres, szőke szépség személyére: „Névre Lucretia, ám igazán Thaisz fekszik e sírban. / Sándornak lánya, asszonya és menye volt.”

A felséggyalázó sorok sokat ártottak a Borgiák megítélésének. De ártott a másik tábor is, amelyik tömjénezte a nagy hatalmú családot, az igazság ugyanis valószínűleg a két álláspont között van. Az évszázadok során a témának könyvtárnyi irodalma gyűlt fel. Leghitelesebb forrásnak manapság Maria Bellonci Lucrezia Borgia című művét tekintik. Az olasz középkor és a reneszánsz kutatója a pró és kontra elfogult szerzők alapos tanulmányozása után újraalkotta a reneszánsz törékeny nagyasszonyának alakját. Kortárs történészek krónikái, levelezések, naplók, követi jelentések, leltárjegyzékek, egyéb levéltári dokumentumok, forrásmunkák segítségével megírta a maga verzióját: egy regényesen eleven, rejtélyekkel teli, lélektanilag hiteles, izgalmas, érzéki, véres, néha mocskos históriát, amelyben Lucrezia Borgia szerepe kulcsfontosságú, de nem azért, mert nagy méregkeverő volt, ahogy a vadromantika korában ábrázolták, hanem azért, mert nem volt az. Nem az volt. A nagypolitika szálait testvére, Cesare – aki Niccolò Machiavelli A fejedelem című művének egyik mintájául szolgált – és apjuk, Rodrigo Borgia, a szörnyeteg és élveteg VI. Sándor szőtte hosszú pápasága során. Lucrezia inkább a szerelemhez szeretett volna érteni. Tizenegy éves korában menyasszony, tizenhárom évesen feleség; második házassága idején tizennyolc; a harmadik idején huszonkét éves volt. Egyik férjválasztásba sem volt beleszólása. Politikai adásvétel tárgyaként a dinasztikus utódszaporítás volt az élete (szült is legalább nyolc gyereket), a plátói nagy szerelem pedig a mindenkori mentsvára. A negyvenedik életévét sem érte meg.

Ezzel a regényes életrajzzal kerülünk legközelebb Lucrezia igazságához, mert amit a szerző forrásokból merít, az valóság, amit az írói fantáziából, az akár így is lehetett.

A szépírói fantázia azonban ennél többet megenged magának. A Lucrezia sorsában rejlő drámai lehetőségekre a romantika korában Victor Hugo is felfigyelt. Az életrajzi adatok szabad felhasználásával megalkotta a maga Lucrèce Borgia -verzióját. A három felvonásos dráma Párizsban, 1833. február 2-án került színre, és elsöprő sikert aratott. Olyannyira, hogy folytatása következett: egy opera. Gaetano Donizetti műve Victor Hugo színdarabján alapul. Már a darab bemutatásának évében, 1833 decemberében színpadra került, ezzel nyitotta szezonját a milánói Scala. Donizetti ekkor már túl van a Boleyn Anna és a Szerelmi bájital sikerén, az igazi tűzkeresztséget, a felszentelt deszkákon való debütálást, következésképp az igazi kompozítori megmérettetést azonban a Lucrezia Borgia jelenti neki. Ebben a műben már olyan pszichológiai-drámai elemeket vonultat fel, amelyek Verdi operáit jellemzik.

Lucrezia Borgia életének legrejtélyesebb momentuma, az a Jacopo Sannazzaro által emlékezetessé tett sötét folt – a Borgia lány mindmáig tisztázatlan és immár valószínűleg tisztázhatatlan ártatlansága – itt különös nyomatékot kap: Lucrezia vérfertőző kapcsolatból világra hozott egy fiúgyermeket, akihez aztán a körülmények ellenére az anyai ösztön legősibb ragaszkodásával kötődik. Ennek a fiúnak azonban fogalma sincs róla, kinek a gyereke. Nem is fogja megtudni mindaddig, amíg a romantikus cselekményszövés törvényszerűségeinek megfelelően már késő, mindennek vége. Donizetti szívbe markolónak találja a témát, a benne rejlő morális feszültséget, a fonák helyzetet. Titokzatos (szoprán) főszereplő, akinek fiában (tenor) riválist gyanít az asszony férje (basszus). Az asszonynak az udvar intrikái közepette úgy kell a fiát megvédenie, hogy közben senki előtt nem fedi fel a kilétét. A fiú barátja (mezzoszoprán) csak bonyolítja a helyzetet. Udvari pompa, diplomáciai színjáték, baljós előjelek. Csupa olyan körülmény, amelynek boncolgatásában Donizettinek kedve telik...

A művet hamarosan bemutatják a Művészetek Palotájában. A címszerepben Edita Gruberovával.

Végül a látvány. Kortárs reneszánsz festők: Pinturicchio és Bartolomeo Veneto. Aztán a mi kortársaink, a filmesek. Csak a legfrissebb élmény: a Borgiák című nagyszabású történelmi sorozat első részei. A folytatás már készül, részben Magyarországon forgatják. Alig várjuk. Miért, miért?

És ezzel valószínűleg még korántsem ért véget VI. Sándor egy szem lányának ötszáz éves pályafutása. Tizenhat éven aluliaknak nem ajánljuk.

(Magyarósi Gizella, Könyvjelző, 2011. november)