Ottó Péter
A Mesterhegedűs. Kovács Dénes emlékezik
Oldal: 272
Formátum: 155x235
Kötés: kötve, védőborítóval
Ára: 3500 Ft
ISBN 978 963 07 8427 6




„Az utóbbi idők legnagyobb zenei tehetségét fedezték fel Szolnokon. (…) A nem mindennapi tehetséget – akiről szakértők megállapítása szerint pár év múlva világszerte beszélni fognak – Kovács Déneskének hívják, ötesztendős, édesapja külvárosi kiskereskedő. (…)

Nemrégen Kovács Déneskét a Stefánia-intézetbe kellett vinni, ahol bemutatta tudományát.

Akik hallották, megilletődtek” – írja a Nemzeti Jövőnk 1936. augusztus 8-i száma. A jövendölés valóra vált, Kovács Dénes játéka hallatán aztán még sokan megilletődtek határon innen és túl. A legzajosabb sikerét Londonban aratta: huszonöt éves korában megnyerte a nemzetközi Flesch-versenyt, s attól kezdve művészként és később pedagógusként is évtizedekig nagy egyénisége volt zenei életünknek.

Ez a kötet Kovács Dénes (1930 – 2005) életinterjúja. A mindig is vonakodva nyilatkozó művészt egy Németországban élő zenetanár és író, Ottó Péter bírta szóra. Tabutéma nem volt, a szép művészi sikerek mellett a legszemélyesebb emberi kudarcokról is beszélgettek. Az emlékezésből kiderül, mit jelentett sokgyerekes vidéki nagycsaládban felnőni, a háborút kibírni, tizenéves fejjel gyári munkásként dolgozni, a legendás Zathureczky Ede tanítványának, később utódjának lenni, kivívni a sikert és aztán elviselni. És kiderül, hogy embernek milyen volt Kovács Dénes, aki rühellte a politikát, remekül főzött, ötször nősült, és fütyült a pénzre… Másfél éven keresztül folytatott beszélgetéseik végére az akkor már súlyosan beteg mesterhegedűs halála tett pontot.

A kétszeres Liszt Ferenc-díjas, Kossuth-díjas kiváló művész hangfelvételeken őrzött természetes hegedűjátéka hallatán ma is újra meg újra megilletődik az ember. Az egykori csodagyerek, aki már ötévesen tudta, hogy a zenét nem lehet akarni, csak szeretni lehet, akinek lételeme volt a muzsika, élete végéig vallotta: „Az előadó-művészetben az ideálom: ahogy beszél az ember.” – Mintha Madáchot olvasnánk: „A művészetnek is legfőbb tökélye, ha úgy elbú, hogy észre nem veszik.”