LÉTBEVÁGÓ KALANDREGÉNY

Kattintson ide a könyv adatainak megtekintéséhez!

Iszlai Zoltán ismertetője Viktor Pelevin: Az agyag géppuska című regényéről

   Kár lenne elijedni Viktor Pelevin mélyen szántó, de káprázatosan könnyed prózaművétől azért, mert szereplői rengeteget beszélnek, s mert előbb-utóbb lételméleti kérdésekre lyukadnak ki. Az ilyesmik iránt fogékonyak óriási mulatságára ez a dialógusözön azoknak a helyzeteknek megelevenítésére szolgál, amelyekben különböző társadalmi rend és nemzetiségű, merőben eltérő szellemi színvonalú emberek egymásnak veselkednek, szenvedélyesen és ádázul erőlködve, azon, hogy, ha törik-szakad, végére járjanak alapvető filozófiai (közelebbről ontológiai) problémáiknak. Feszengő gondolatmeneteik, életveszélyes tettlegességig fajuló vitatkozásaik majdnem mindig az élet teljes viszonylagosságának villámcsapásszerű fölismerésében kulminálnak. Ezenfelül gyakran rájönnek: bár kizárólag az emberi tudatnak köszönhető, hogy van külvilág, maga a teremtő tudat nem létezik, ráadásul sehol sem található.

    E komikusan előadott feltevések, bizonygatások nem akasztják meg az érzéki és intellektuális élményeket közvetítő alkotás sodrását, kibontakozását, költői befejezését. A bármilyen műfaji kilengést és léhaságot elbíró, az anakronizmusoknak is fittyet hányó, Oroszországban játszódó lét-kalandregény attól szokatlan és felkavaró, hogy könyörtelenül kegyetlen és brutális, ám szerzője elnéző, páratlanul megértő, valamint semmin sem csodálkozik.

    Meglepődnivalója itt egyedül az olvasónak van. Mindenekelőtt azon, hogy az író ügyesen csalogatja abba a szövevényes, de egyszerre átlátható és sokatmondó történetbe, melyet meg akar vele osztani. Bevonásunk érdekében úgy gondolja, némiképp ismerős kiindulópontot választ. Felidézi a népből támadt, féktelen természetű, a vörösök oldalán küzdő polgárháborús vezér Csapajev legendás alakját - és eszében sincs, hogy sematikus mítoszát lerombolja.

    Más lapra tartozik, hogy az egykori szovjet parancsnokot nekünk, posztszovjet-kelet-európaiaknak nála nem annyira vitézségéért vagy harcászati képességeiért kell respektálnunk, hanem azért, mert logika fölötti cselekedeteivel, nagyvonalúságával képviseli azt a vidáman apokaliptikus magatartást, amelyikre még a szélsőségesen nihilista Pelevin könyvbeli alteregója is elfogódottan föltekint, s ha nagyon muszáj, kimondatlanul elfogadja eszményképnek, netán nemzetfenntartó tulajdonságok letéteményesének. "Az orosz ember megelégszik azzal az alkoholizmussal összegyúrt ateizmussal, amely, ha őszinték akarunk lenni, fő szellemi hagyományunkat jelenti" - írja. A főhős Pjotr, szimbolista költő, majd tébolydai ápolt, Dosztojevszkij-vágású lény. Bajkeverő és kalamajkát megszenvedő, a kárából tanulni képtelen, rettegő és tudni vágyó egyszerre. Apró dolgokban gyáva és nevetséges, nagy ügyekben önmagán túlnövő és határozott. Arra van kiszemelve, hogy ne csupán Csapajevvel csinálja végig megpróbáltatásait, hanem az agyag géppuska többi bolondházi rémálmaiban is végigszenvedje (vagy élvezze) az általa kitalált figurák őrületeit, mennybekívánkozásait és pokoljárásait. Ezekből a históriákból vétek volna bármelyiket kiemelni. Valamennyit tökéletesnek s az előzőt felülmúlónak érezzük. Aztán beismerjük: a továbbiakban még invenciózusabb és még emlékezetesebb jelenetsorokra számíthatunk.

    Igazából egyetlen hatalmas, prózába ágyazott színjáték ez az egész féltő gonddal elegyengetett, bonyodalmas agyszülemény.

Magyar Hírlap, 2002. február 26.