CSÓKOK ÉS POFONOK

Kattintson ide a könyv adatainak megtekintéséhez!


Nick: Hornby: Betoncsók

Hogy miért kedvelem az angolokat? Gyerekkoromban ott volt az Onedin család, később a Monty Python meg John Cleese filmjei. Zenében a Pink Floyd, a Stones, hogy a Beatles-ről ne is beszéljünk. A bunyóban is mindig akadt egy igazi szupersztár. A zseniális Lennox Lewis után, aki úgy elsöpörte Mike Tysont, mint a szélvihar, ott volt az utánozhatatlan Naseem Hamed, majd az örökzöld Joe Calzaghe, most meg a fiatal Amir Khan bontogatja szárnyait. Fociban meg se vége, se hossza. Mióta Beckham átrepült az Óceán túloldalára, itt van Rooney, Scholes, Lampard és a többiek. Úgyhogy sportban meg popzenében nagyjából verhetetlenül szimpatikusak.

De azt azért sosem gondoltam volna, hogy valaha könnyes-nevetős élvezettel fogok olvasni kortárs angol prózát. Ez utóbbiért egyelőre egy személyben Nick Hornby a felelős. Nick Hornbyt a kritikusok, nagyjából egyhangúlag, az utóbbi évtized egyik legfontosabb populáris írójának tartják. Könnyed stílusú könyveiben szórakoztatóan jeleníti meg a nagyvárosi (londoni) ember életérzését és érzelemvilágát. Hornbyt, akit neveztek már az angolszász bestseller legfénylőbb csillagának is, leginkább a John Cusak által megfilmesített Pop, csajok, satöbbi vagy a Hugh Grant és Nicholas Hoult által filmvászonra vitt Egy fiúról írójaként szokás ismerni. Most megjelent regénye, a Betoncsók nem kevésbé érzelemgazdag, de semmivel sem érzelgősebb, mint korábbi könyvei. Viszont jellemzően szellemes és ironikus, olykor gunyoros és szarkasztikus.

A regény egy deszkás (értsd: gördeszkás) kamasz, Sam története egyes szám első személyben. Féligmeddig napló tehát, afféle szégyenlős- dacos önvallomás és terápia. A tizenhat éves Sam tipikus tinédzser, amilyen bármelyikünk lehetne, vagy lehetett volna. Mindene a deszka, a legintimebb titkait is a világ legmenőbb deszkásbajnokának, Tony Hawknak mondja el. Pontosabban Tony poszterének, mely Sam falán lóg. Mostanában éppen azt meséli neki, hogy egész jól alakulnak a dolgai. Például új figurákat tanult a deszkával. Az anyja kirúgta Steve-et, a hülye pasiját, a rajztanár pedig megkérdezte, hogy nem akar-e képzőművészetire menni. Szerelmes lett Aliciába, sőt életükben először szexeltek! Persze Sam tudja, hogy vigyáznia kell: nem akarja ugyanazt a hibát elkövetni, amit az anyja tizenhat éves korában. Aki tehát most harminckettő, és olyan jó csaj, hogy Sam egyik haverja is járna vele. Legalábbis amíg ki nem számolja, hogy mekkora korkülönbség van köztük. Sam tehát nem akarja elszúrni az életét, mint a szülei meg a nagyszülei e nnyi idős korukban. Ő igenis főiskolára fog menni, és a világ legjobb alkalmazott grafikusa lesz. Úgyhogy van jövője. Sam csak azt nem tudja még, hogy �az ember őrizkedhet a bajtól az életének nagyjából minden egyes percében, leszámítva, mondjuk, öt másodpercet, és az az öt másodperc a lehető legnagyobb bajba sodorhatja�. És Sam bele is sodródik, az a bizonyos öt másodperc fenekestül felforgatja az életét. Vajon melyik kamasz ne rettegett volna a nem kívánt terhességtől, és melyik tizenéves ne lett volna a legkétségbeesettebb lépésre is elszánva, amikor úgy tűnt, vége mindennek? Úgyhogy Sam innentől nem csupán a Teknő nevezetű gördeszkás pálya betonjától, de a nagybetűs élettől is kapja a csókokat és a pofonokat sorra. De ez a felfordulás egy új élet kezdete is egyben. Az élet márpedig szép, és az életet élni kell minden válsághelyzet és kétségbeesés ellenére is. A szerelemből előbb gyűlölet lesz, majd megbékélés a sorssal, és egymás kölcsönös elfogadása, végül egy egészen élhető jövő. A hétköznapok győznek, de nem a szürkék, hanem a színesek, úgyhogy ez nem olyan rossz, inkább jó.

Hornby ritka empatikus író, és nehéz elhinni, hogy nem épp most nőtt ki a kamaszkorból, hanem bizony már ötven is elmúlt. Nemcsak pontosan látja és láttatja, de nyelvileg is hitelesen szólaltatja meg szereplőit. Könnyed és szellemes a stílusa, párbeszédei tűélesek és zseniálisak. Meggyőződése, hogy nincs az a kacifántos helyzet, amit így vagy úgy ne lehetne megoldani. Bizonyára azért annyira szerethetők hősei, mert írójuk is szereti az embereket. Csak így egyszerűen, szereti. Mint más könyveiben, a Betoncsókban is van megoldása a bonyodalmaknak, nincs viszont happy and. Az élet Nick szerint nem egy hollywoodi mese. (Különös módon ennek ellenére, vagy talán épp ezért a hollywoodi alkotók mostanában ölni tudnak egy új Hornby-sztoriért. Valószínűleg a Betoncsókból is előbb-utóbb film lesz.) Az egyszerre kesernyés és nevetős, jellegzetesen hornbys humor és életbölcsesség lényege talán a mindenféle pátosztól mentes élet- és emberszeretet. Történetei egyszerűek, hétköznapiak és emberiek. Regényei mindenkihez szólnak, akiben még van annyi őszinteség, hogy nem fél bevallani magának, hogy akár róla is szólhatnának. (Erdei L. Tamás, Könyvjelző, 2008. július�augusztus)