Kritikák
 
Újdonság
előkészületben
megjelent
prospektus
sorozataink
események
gy.i.k.
hírlevél
Christie-szavazás
rólunk
impresszum

A SEGÍTSÉG

Kattintson ide a könyv adatainak megtekintéséhez!

Kathryn Stockett A Segítség

Állatfarm című regényének emblematikus szavait idézve – voltak, vannak és mindig is lesznek „egyenlőbbek” a többieknél? Ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ az elsőkötetes szerző, Kathryn Stockett A Segítség című, 2009- es megjelenése óta világszerte hatalmas kritikai visszhangot ki váltó regényében, amely 103 hétig szerepelt a New York Times bestsellerlistáján.
Stockett három felejthetetlen női szereplője, a 23 éves kora ellenére már vénkisasszonynak számító fehér lány, az írói álmokat dédelgető Skeeter; a déli kisvárosban köztiszteletnek örvendő bölcs, fekete cseléd, Aibileen és barátnője, a hírhedten szókimondó színes szolgáló, Minny; egy szokatlan és rendkívül kockázatos, közös vállalkozás során, a társadalmi hierarchia béklyóit áthágva és a jól ismert faji szerepeket érvénytelenítve válik fehérből és feketéből, munkaadóból és cselédből, lenézőből és lenézettből valódi szövetségesekké – és nem utolsósorban igaz baráttá.
A Skeeter által szerkesztett könyv, a színes cselédek fehér munkaadóiról, a gyakran megalázó munkakörülményekről és az embertelen bánásmódról szóló beszámolókat tartalmazó rendhagyó interjúkötet – a Stockett-regény címéül szolgáló A Segítség – mindhármukra nézve életveszélyes írói vállalkozásnak bizonyul. Bár a Skeeter kezdeményezte titkos beszélgetések kezdettől fogva megosztják és felkavarják a Ku Klux Klan fenyegető árnyékában élő, Martin Luther King biztató szavaira szomjazó fekete közösség belterjes világát, mégis egyre többen vállalják a kockázatot és csatlakoznak az igazság nevében megszólalók táborához. Miközben a hallgatás politikája városszerte lassanként a beszéd politikájává válik és a sok régóta elfojtott érzés bátortalan szavakká, a bénító csend pedig felszabadító és őszinte hangokká lesz; a kisváros társadalmi-politikai elitjében tevékenykedő „fehér hölgyek” képmutatását leleplező igaz történetek napvilágra kerülése olyan lavinát indít el, amelyre senki sem számított, és amely beláthatatlan következményekkel járhat valamennyiük számára. A tét immár nemcsak az interjúkon részt vevő fekete nők munkahelyének elvesztése és saját családjaik anyagi jólétének, illetve testi épségének veszélyeztetése – vagy Skeeter esetében a barátaival való bensőséges viszony megromlása, elmérgesedése –, hanem az aktív társadalmi szerepvállalás kockázata és felelőssége is.
Skeeter, Aibileen és Minny könyve, A Segítség, egy egész generáció görbe tükre: olyan tükör, amelyet sokan legszívesebben örökre letakarnának, sőt összezúznának. És egy tükör, amely talán tisztább képet mutathat a valóságról.
De vajon tényleg ez a különös könyv jelentheti a segítséget az elnyomottak számára? Képes-e néhány igaz történet örökre megváltoztatni évszázados negatív sztereotípiákat és téves meggyőződéseket, keserű és káros beidegződéseket? Befolyásolhatja-e mások véleményét az, aki az íratlan társadalmi konvenciók kikezdése okán maga is száműzötté lesz?
Ki lehet-e állni büntetlenül a saját igazunkért? És hová vezet, ha vállaljuk a véleményünket egy olyan közegben, amely látszólag makacsul ellenáll a változásnak? Okos dolog-e őszintén beszélni ott, ahol a konok és kényszerű hallgatás, vagy éppen saját véleményünk elhallgatása az egyetlen biztonságos és racionális cselekedet?
Stockett feszültségekkel teli könyvében mesterien adagolja, és a végsőkig fokozza az izgalmakat. Fordulatos cselekményvezetésének és árnyalt jellemrajzainak, valamint az általa feldolgozott téma komolyságát ellensúlyozó humorának köszönhetően szüntelenül ébren tartja a faji diszkrimináció problémáira kevésbé fogékony olvasók figyelmét is. Ebben a feketékről és fehérekről szóló történetben egyik szereplő sem teljesen fekete-fehér: figurái közül talán még a legelvetemültebb zsarnok is képes pozitív megnyilvánulásra, s néha bizony a legkiválóbbakat is esendőnek látjuk.
Még meg sem jelent a könyv, még csak kéziratban volt meg, amikor már biztos volt, hogy film lesz belőle.


(Pelesek Dóra, Könyvjelző, 2011. november)

Vissza